Jövő héten mérkőzést játszunk a Budapest Eagles csapatával. A köszörű és a csorba esete következik, ám erről majd később...
A meccs előtti héten azonban az emberben egy érdekes folyamat játszódik le, mégpedig a következő:
Hétfő: valami elkezd benn mocorogni, egyre többször gondolok a szombatra, hogy milyen jó is lesz majd a pályán lenni.
Kedd: a kattogás zötyögésre vált legbelül, minden üres pillanatban a múltkori meccs elszalasztott perceire és a hétvégi találkozó új lehetőségeire gondolok. Elkezdek éjszaka a szombatról álmodni.
Szerda: Megnézem az ellenfél honlapját, olvasom a focis fórumokat, esélylatolgatásokat, hogy ki fog győzni.
Csütörtök: Zakatol az agyam a feladatomon, a posztomon gondolkodok, és a telefonom nézegetem a feltöltött videókat, a példaképekről, és az előző meccsről.
Péntek: Fuldoklom, már szétvet az ideg, semmi nem érdekel, nem tudok figyelni, nem tudok koncentrálni. Csak a holnap,a HOLNAP foglalkoztat. Este szertartásosan összekészítem a felszerelésem.
Szombat: reggel nullásgéppel letolom a hajamat-ez rituálé- próbálok letuszkolni pár falatot, ami a gyomorideg miatt nehezen megy le és azonnal hányingert okoz. 6 órával a meccs előtt már kinnt vagyunk a pályán, talán itt engedek fel először. Megérkezik az ellenfél. Méregetés. Beöltözés. Melegítés. Köhögéses hányinger és állandó pisilhetnék. Felszerelés ellenőrzés. Bevonulás,pacsi. Kezdőrugás, sípszó. Első ütközés és utánna elönt a nyugalom. Már nem vagyok ideges. Nem foglalkozok semmivel, egyszerűen élvezem a játékot és teszem a dolgom.
Az egész hét olyan, mint amikor a víz alól jön fel valaki és fogy a levegője. Minden karcsapás egy nap, és az utolsó, amikor már ég a tüdő, de látszik a felszín, hasonlít legjobban a péntekemre. A sípszó a levegővétel, az ütközés a légzés. Igen ez az én sportom, és imádom.
